"Az nem is igazi horgász, akinek még nem rántotta hal a horgot mélyen a húsába." - ezzel nyugtattam magam, amikor  felszíni csukázás közben egy óvatlan pillanatban a nem tudom hányadik bicska csuka az ujjamba tépte a sokszoros erősségű, sósvízi, óriás szakállú horgot. Egy darabig ficánkolt is rajta, hogy biztos jól mélyen álljon meg az a kampó.

Aki másnak vermet ás...

Aznap több csukát is sikerült fogni, nagyjából negyvenöt centiig, igen élvezetes peca volt, ahogy a felszínen vezetett csalikra rárontottak a csukák, sokszor szaltóval ért véget a támadás, és a legtöbbször nem is akadt meg, de ez esetben talán a látvány jobb, mint a fárasztás, úgyhogy magasról tettem rá, hányat fogok. Többször lehetett látni azt is, ahogy a bokrok alól, vagy a vízre hajló sás alól rástartolnak a csalira. Mondom, hogy nagyon jó peca, így megfeledkezve magamról, amilyen gyorsan csak tudtam, tekertem ki, és dobáltam vissza a halakat - minimális fárasztással, versenyen sem csináltam volna gyorsabban. Persze mindezt a mohóság miatt, mert még több kapást akartam kicsikarni. Azt már észrevettük, hogy az ötven felettiek - azaz egy-két darab, ami általában jött - inkább az esti órákban keverednek elő, így a horgászatot egészen szürkületig terveztük, de nem jött össze. Délután egy átlagos méretű csukát kaptam ki a vízből, s szokás szerint nyakon ragadtam az eleven halat, de azonnal, ahogy megfogtam, olyan erősen kezdett ficánkolni, hogy a még bizonytalan fogásból kiugrott, és a lifegő horog az hüvelykujjam körme mellett mélyen befúródott. A csuka lógott a horgon, én meg néztem, hogy ilyenkor mi van, majd eldobtam a botot, és rámarkoltam a halra, ami kínt szenvedve került csak vissza a vízbe. Aztán századszorra sikerült levágni a horgot a karikáról, hogy legalább a csali ne húzza tovább azt. Irány a kórház. 

Nagyon szerették a wtd csalit, de békával is rengeteg kapást sikerült kicsikarnom

Legközelebb egy óra járásra tudtak ilyennel foglalkozni, de az orvosnak elképzelése sem volt arról, hogy mit kéne csinálni. Próbáltam segíteni neki, de mintha süket lett volna. Nem hiszem, hogy azért, mert kopasz volt, és izmosabb az átlagnál, de hogy nemigen hatotta meg az, hogy nekem ez érzéstelenítő nélkül kicsit fájni fog, az biztos. Először ráfogott valami vágó fogóval a horogra, de úgy, hogy szinte megforgatta az ujjamban. Aztán levágta. Végre. Hozott egy másik fogót, amivel ki akarta tépni a bennem lévő horgot, meg is próbálta, ekkor már torz hangon kellett közöljem vele, hogy azon is van szakáll, mint a másik kettőn, amit levágott, úgyhogy nem igazán kéne, inkább tolja át. Na, persze nem ott akarta áttolni a horog hegyét, ahol amúgy is majdnem kijött, hanem teljesen máshol, ekkor megint üvöltöttem, hogy ugyan már, ne forgassa tovább a húsomban, hanem egyenesen tolja át, úgyis pár milliméter választotta csak el attól, hogy kijöjjön, még egy kis vérpötty is volt már az ujjbegyemen. Yeah, sikerült neki, de csak annyira, hogy épp ha két milliméter kilógott a horogból, mert ugye túl rövidre vágta a szárát, és nem tudta jobban áttolni. Kezdtem ideges lenni, az ember béna is volt, meg kevésbé kedves is, és mocsokmód fájt a kezem, de most jött csak a feketeleves, körülbelül hússzor fogott rá a kis hegyre érfogóval, mire ki tudta fordítani, de közbe őrjöngött is egy sort az asszisztensekkel, hogy "szar" a csipesz, hozzanak másikat. Komolyan, nem akartam elhinni, úgy voltam vele, hogy mindjárt felállok, azt' bemegyek inkább valami másik kórházba. Na, de végül megoldotta a feladatot, és megszabadított a horogtól, meg némi bőrtől, amit a horoggal együtt tépkedett lefele. Úristen... tuti, hogy valami szteroidot nyomott, azért volt ilyen agresszív, de mint utólag kiderült, pár héttel korábban egy céges buliban csuklóját tört barátom is hozzá került, s vele ugyanilyen barbár módon bánt - mit keres az ilyen az egészségügyben?

Mi az egészből a tanulság? Szakáll nélküli horoggal megúsztam volna az egész tortúrát, és pecázhattam volna estig, valamint az, hogy előbb, vagy utóbb, de mindenkibe bele áll egyszer a horog - vagy többször.  

Vass Csaba