Józsival vágunk neki a januári éjszakának, istenigazából laza pár dobásra tervezett pecából hajnal 1 lett - így van ez.

Kezdésként egy jól bejáratott pályát próbálunk be, viszonylag későn, hátha a kényes, vén süllők ekkor lesznek étvágyuknál. Másfél óra dobálást követően rájövünk, hogy téves volt a feltevés, vagy rossz helyen próbálkozunk: hosszas fenéken való keresgélést követően egy mélyre törő wobblerre szilaj ütést kapok, de persze nem akad. Végül Józsi csak leszedi. Van vagy kiló húsz. Nem sokat levegőzik, azonnal alámerül. Ennyi.

Motort be, súlyt fel, odébb siklunk egy másik pályára. Szép emlékek kötnek ide, de kevésbé szép is, Adrienn (az akkori barátnőm), jól megmondta, hogy megcsalom, nem horgászni járok. Elképzelni sem tudta - pedig ismert jól -, hogy vagyok annyira szenvedélybeteg, hogy decemberben este hétkor elmegyek pergetni, és hajnalban, világosban érek haza. Mindezt rendszeresen. Nagyon sok süllőt fogtunk, és jó átlaggal, volt, hogy egy este 25 kapást is számlálhattam, s a java hal 2-3 kilós, akkor öt fölé nem tudtunk menni, de hármas formát sokat fogtunk. Centiről-centire ismertem a pályát, de már rég volt - pontosan hét éve. Azóta csak nagyjából tudom magam behatárolni, de a főbb támaszpontok még megvannak. Józsi gumizik, én a wobbleres botot emelem el az ülésdeszkáról. Meglátjuk, melyik lesz a jobb. Az első helyen máris pontyba húzom, meg is akad. Jól indul az év kabátos hallal. Remél ez olyan, mintha kutyasz*** lépsz. Mondom is Jocónak, hogy ne vágjon már olyan rémült képet, ponty szaggatja a fékem. Nehezen adja magát, még jó, hiszen kívülről akadt, de legalább szerencsésen, ha lehet ezt mondani, bognárt fog a horog. Nyurga. Ejjj, de szép egy jószág. Mivel nyurga is, meg zakós is, visszaeresztem - majd nyáron a feederen meglátjuk mit virít.

Jól elrendezte a pályát, picit odébb állunk. Józsinak valaki bejelentkezett, de nem tudta megakasztani, de legalább elárulta magát. Na, majd wobblerre. - mondom Józsinak. Megszórom a pályát, s az első dobásokból máris heves koppanást kapok. Nincs másfél a csíkos delikvens, szabadjára bocsájtom. Ezt már szeretem... Tudom, hogy lesz még kapás. Érzem. Igyekszem apránként letapogatni a pályát, nagyjából félméteres szórásban lehorgászom a szakaszt, s egy partközeli dobásba megint beleüt. Mintha egy kipeckelt csapdát rúgott volna fel, úgy nyesem szájon. Jobban védekezik, tudom, hogy szebb lesz az előzőnél. Közel kettes. Józsi hallgat.

Odébb állunk. Élvezi a gumihalazást, nem vált. Én sem - ez még érthető is. Viszont most neki van kapása, de fogazik a kis piszok, leharapja a gumi farkát, én pedig újfent pontyokat találok. Befejezem, wobblerrel vízközt itt nem lehet tekerni, folyamatosan kopog. Fél éjfél, kajálunk egyet, nem túl kiadós, mert szokás szerint csak Józsi hozott, ő is keveset, de a felét lelejmolom azonnal. Nem tudom miért, de ránk tör a röhögés, spontán. Van ilyen. Biztos a hideg. Még dobálunk, bár mindketten tudjuk, hogy tök felesleges, de le kell vezetni, vagy ilyesmi. Szerintem csupán nincs kedvünk a csónakból való kipakoláshoz, és húzzuk az időt, de jóval elmúlt éjfél. Mennünk kell... 

Vass Csaba