Mindig úgy igazítom a nyaralást, hogy horgászni is tudjak. Tudom, hogy lassan orvosi esetnek számítok (sokak szerint már rég), de képtelen vagyok meglenni víz, és peca nélkül.
Horvátba Bosznián keresztül utaztunk, több okból is, részben, mert gyönyörű a táj, nincs pálya, így matrica sem, lényegesen olcsóbb a benzin, és oda-vissza kb. ötszáz kilométerrel rövidebb. Először a háború utáni években jöttem erre (meg gyerekkoromban előtte), és mindenki riogatott, hogy majd jól megbánjuk. Egy frászt bántuk meg, a rendőrök akkor is, és most is hemzsegtek, éjjel szinte minden faluban ellenőrzés volt, de sosem arra utaztak, hogy lehúzzanak, ha kértem, segítettek, sőt, volt, hogy kérnem sem kellett. Megnézték a rendszámom, meg az ábrázatom, és máris mutattak, hogy a másik irányba vagy magyarszka. Egyébként, tavaly már teljesen korrektül ki volt táblázva minden, szinte lehetetlen eltévedni, ellenben tíz éve, levert a víz, mikor átértünk barátnőmmel (persze az akkorival) a horvát-bosnyák határon. Órákon keresztül csak bíztunk benne, hogy jó irányba megyünk.
És azért is erre járok, mert Dél-Dalmáciát kedveltem meg a leginkább az Adrián. Itt kevesebb a magyar, és állítólag Makarska időjárás választó, felette sokszor, alatta ritkábban van rossz idő. Ez igaz is lehet, eddig mindig kifogástalan meleg volt.
Tavaly útba ejtettük Mostart, szerencsére épp hajnalban érkeztünk, így parkolni is simán tudunk, és forgalom sem volt. Gyorsan megnéztük a régi-új, híres Öreg hidat, amiről a fiatalok ugrálnak a Neretva folyóba, azért, amiért nálunk hegedülni szoktak az aluljárókban. Bár forgalom nem volt, de az ugráló kedvű fiatalok is aludtak még. Nekem pedig nem volt kedvem barátnőm, és magam szórakoztatására fejeseket ugrálni, így erről lemaradtunk. Egyébként a hídról érdemes tudni, hogy az UNESCO kulturális örökséghez tartozik, a horvátok berobbantották, majd részben magyar segítséggel 2005-ben újjáépítették.
A kristálytiszta Neretva szeli ketté Mostart
Elképzelem, ahogy horgászok a Margit híd alatt, s egyszer csak 100 km/h-val bevágódik mellém két srác. Fura egy szokás.
No, nem utazó blogot akarok gyártani, úgyhogy nem mesélem most el, merre jártunk, de ezt szerettem volna belecsempészni...
A peca érdekes volt, napokig bénáztam, hogy fogjak abból a sok halból, amit abc-vel láttam. A végén már arra vetemedtem, hogy beúsztam közéjük a cuccal, és látott halra horgásztam: föléjük kalimpáltam, lelógattam a csalit, ha megették bevágtam, intettem a barátnőmnek, hogy tekerheti ki. Gáz? Az. Azért jól szórakoztunk. Persze abszolút alacsony hatásfokkal dolgoztunk, úgyhogy ki kellett találni valamit.
Horgász kiegészítők
Aztán persze kénytelen voltam felhagyni az ősember módszerrel, és a helyiektől nagyjából ellestem, hogy valami bunkó nagy kenyeret tűznek, valami ezer horgos motyóra. De ennél többet nem tudtam, így kitaláltam, hogy két horgosra szerelek, egy nagyobbra tűzök egy tenyérnyi szeletet (ennek mérete folyamatosan csökkent, ahogy fogyott a kenyér), és egy kisebbre egy csali méretűt, a nagyot bevizezve elég messze el lehet dobni, és szépen jön rá majd a raj, ahogy lebeg a felszínen, s máris láttam magam előtt, ahogy civakodás közepette valamelyik horog a szájukba kerül.
Így nézett ki
Az első sufni-módszeres keszeg, a mögöttem lévő sziklák közül jött, olyan ötös víz volt alatta
Nagyon bíztam a módszerben, és persze magamban. Elég későn, a naplementében kezdtünk neki a pecának, addig búvárkodtunk. Előttünk mély, sziklás víz volt, rengeteg hallal. Ahogy bedobtam a kenyeret, azonnal rástartoltak, és másodperceken belül húzták is a horgot. Megfogtam az első valamire valót. Vérszemet kapott barátnőm is, úgyhogy felszereltem a spiccbotot is. Így már ketten aprítottuk, azaz Vera inkább csak a kenyeret... De azért fogott ő is.
Esküszöm, nem én rángattam, halat fogott
Tudom, hogy annak látszik, de a másik horogra fogtam rá, nehogy az ujjamba álljon
Egész jót szórakoztunk, a halakat eltettük vacsorára. Kár, hogy hamar ránk sötétedett, bírtam volna még, jó peca volt. A víz forrt a kenyér körül, rendesen bunyó ment a finom horvát kenyérért.
Konyhakész tengeri keszegek
Mediterrán vacsora tálalva, azt hiszem ez étteremben (persze nem ilyen finom) 100 kuna körül mozgott
Mivel minden nap más szakaszt kerestünk, és az utolsó napokban kezdtünk így pecázni, több lehetőség nem volt, ellenben amit utolsó nap találtam, attól telesírtam a búvárszemüvegem. Rengeteg, több ezer makréla, azaz csuka szerű, olyan harminc centis ragadozót találtam körülbelül húsz méteres vízen, szinte az egész vízoszlopot beterítették, annyi volt. Csónak kellett volna hozzá. Igaz, majdnem kihoztam a csónakmotorom, mert eredetileg úgy volt, hogy ismerősök is jönnek velünk másik autóval, és hoznak merevaljú gumicsónakot, de kamuztak, mint kiderült. Ráadásul szinte mindenben, folyamatosan. Na, de hál' isten, akkor már ismertem annyira, hogy tudtam, nem kell azt a motort betenni a csomagtartóba. Szóval, a halak a parttól messze voltak, nem tudtam volna meghorgászni őket.
Nem tudom milyen ragadozók, de tutira lehetett volna fogni belőlük pergetve
Ilyet sem sikerült, ezeket is utolsó nap találtam meg
Polipot foghattunk volna, meg fogtunk többet is, de nem vittük el, Cipruson már szívtunk vele eleget barátaimmal - rágós maradt, azért mindenki tele szájjal, nagyokat bólogatva ette, hogy milyen jó, de valójában a gumira hasonlított első, polipból készül vacsoránk
Több fantasztikus tanulságot is sikerült levonni: jobb, ha megkérdezzük a helyieket, vagy megnézzük, hogy lehet náluk halat fogni, a strandon néha barátnő nélkül is végig kell sétálunk, és hazafelé nem hajtunk hetvennel el a fix trafi előtt a város vége táblánál, ha csak negyvennel lehet menni. Igaz, azóta sem jött a papír.
Vass Csaba
Utolsó kommentek